“Fölöslegesen dobták ki a tudósok és a filozófusok a sors fogalmát és cserélték fel az okság fogalmára. Ez nem más, mint hogy homokba dugjuk a fejünket, és félünk szembenézni az élettel. A sors teljességgel reális, abszolút életszerű kategória. Semmilyen vonatkozásban sem kitaláció, hanem magának az életnek a kegyetlen ábrázata. Mi magunk naponta használjuk ezt a terminust és fogalmat; naponta és óránként látjuk a magunk és mások életében a sors működését; kitűnően tudjuk és értjük, hogy nem kezeskedhetünk életünk egyetlen másodpercéért sem; fájdalmasan tapasztaljuk, hogy a jövő ismeretlen, sötét, mint a végtelen messzeségbe tűnő alkonyati köd: és akkor mindezek ellenére, hamis teóriák és durva előítéletek kedvéért megvetjük ezt a fogalmat mint kitalációt, mint fikciót, mint semmiféle realitásnak sem megfelelő eszmét.”

“Te mondod folyton, hogy az embernek egyre több dolgot kell megismernie, és ha ezt abbahagyja, olyan lesz, mint a többi ember, és hogy addig kell elérnie valamit, míg ezt a folytonos megismerést abba nem hagyja.”

“Képtelen vagyok hallgatni. Szólnom kell magához, a rendelkezésemre álló módon és eszközzel. Belém hasít, amit mond. Kétség és remény közt gyötrődöm. Ne mondja, hogy elkéstem, hogy örökre elszálltak oly drága érzései. Hadd kínáljam fel ismét magam és szívemet, mely ma sokkal inkább a magáé, mint volt akkor, mikor nyolc és fél esztendővel ezelőtt majdnem összezúzta. Ne állítsa azt, hogy a férfi hamarabb felejt, mint a nő, hogy szerelme hamarabb kihűl. Soha nem szerettem mást, csak magát. Talán igazságtalan voltam, gyönge és sértődött bizonyosan, de állhatatlan soha. Maga, egyes-egyedül maga hozott engem Bathba. Csak magára gondolok, csak magáért tervezek -hát nem tudja? Lehetséges, hogy nem fogta fel vágyaimat? Nem vártam volna ki ezt a tíz napot, ha úgy tudnék olvasni érzelmeiben, mint amennyire hitem szerint maga belelátott az enyémekbe. Most alig tudok írni. Minden pillanatban hallok valamit, ami levesz a lábamról. Halkra fogja a hangját, ám én ennek a hangnak minden árnyalatát ismerem, és nem veszítek el egyetlen szótagot sem abból, amit más meg sem hallana -jóságos, nagyon, túlságosan is kiváló teremtés! Igen, valóban igazságosan ítél meg bennünket. Hiszi, hogy a férfiakban is van igaz ragaszkodás és állhatatosság. Higgye hát, hogy forrón és megingathatatlanul ez él bennem.F.W.”

“Csakhogy egy ilyen város mindig kitermeli az álmatlanjait; maga is álmatlan szerveződés, örökké éneklő vezetékekkel; sok millió lakója között mindig akadnak olyanok, akik kifelé bámulnak az ablakon; nem pedig alszanak, mint szoktak. És minden éjjel mások. Hogy most éppen ő, és nem más, az merő véletlen.”

“Az istenek meghalnak. És amikor valóban meghalnak, senki sem gyászolja őket és senki sem emlékszik rájuk többé. Az eszméket nehezebb megölni, mint az embereket, de a végén őket is el lehet pusztítani.”

“- Na és maga, hogy áll a nőkkel, Daniel?- Igazság szerint nem tudok róluk túl sokat.- Tudni senki sem tud róluk sokat, még Freud sem, sőt, talán még ők maguk sem, de nem is kell. Olyan ez, mint az elektromos áram: ahhoz, hogy megüssük vele az ujjunkat, nem szükséges tudnunk, hogyan működik.”