“Víz alatt élek. Minden lassú és távoli. Tudom, hogy odafenn van egy világ, egy napsütötte, gyors világ, ahol az idő úgy pereg, ahogyan homokórában a száraz homok, de itt lenn, ahol én vagyok, levegő és hang és idő és érzés mind sűrű és vastag.(Az időutazó felesége)”

“Eszébe jutott Szerda megjegyzése, és önkéntelenül elmosolyodott: túl sok emberrel találkozott, akik mondogatták, hogy tilos elfojtani az érzéseket, ki kell mutatni az érzelmeket, szabadon kell ereszteni a fájdalmat. Árnyék úgy gondolta, sok minden szól az érzelmek elfojtása mellett. Ha elég sokáig és elég mélyen eltemeted őket, egy idő után nem érzel semmit.”

“Mindig az jár a fejemben, hogy van valahol egy folyó, aminek nagyon gyors a sodrása. És ott a vízben az a két ember, és kapaszkodnak egymásba, kapaszkodnak, ahogy csak tudnak, de végül nem bírják tovább. Túlságosan erős az áramlat. El kell engedniük egymást, és elsodródnak egymástól. Úgy érzem, hogy velünk is ez a helyzet. Igazán kár, Kath, mert egész életünkben szerettük egymást. Mégsem maradhatunk együtt örökre.”

“Az öreg elkísért a falu végéig, ott azután megmutatta az utat, és megmagyarázta, hogy merre kell mennem. Már akkor nem tetszett nekem a dolog. Mr. Mansfield magyarázatának a lényege az volt, hogy időnként egy bükkfaerdőn kellett keresztülmennem, amit egy nyírfaerdő váltott fel, és egy tölgyfaerdő is nagy szerepet játszott. De én, sajnos, kora ifjúságomtól kezdve városlakó voltam, és a szellemtudományok kizárólagos híve. Sose tudtam két fát megkülönböztetni egymástól.”

“Hol kényelmes nosztalgiát ébresztett benne az életrajz egy zöldellő, ló vontatta, gyengéd Anglia után, hol nyomasztotta kissé, hogy néhány száz oldalba beleférhet egy egész élet- üvegbe zárva, mint a házi befőtt. Milyen könnyen és maradéktalanul eltűnhet az egyéni lét, a becsvágy, a családi és baráti kapcsolatrendszer, minden, amit dédelget és biztosan magáénak hisz az ember.”

“Az vagyok, amit érzek, gondolok és teszek. Szeretném minél teljesebben kifejezni a lényemet, mert valahogy úgy érzem, csak ezzel igazolhatom, hogy élek. Ha az a dolgom, hogy kifejezzem, ami vagyok, kell valami ugródeszka, módszer, életelv- hogy a saját kis gyászos, személyes káoszomból önkényes és ideiglenes szervezetet építsek föl. Csak most kezdek ráébredni, milyen álságos és szűkre szabott is lesz ez az ugródeszka, ez a szabvány. Ez az, amivel olyan nehéz szembenézni.”