“A gyermekkor egyik buktatója, hogy vannak dolgok, amelyeket nem értünk, csak érzünk. Mire az agyunk képessé válik ezek megértésére, a szívünkön ejtett sebek már túl mélyek.”

“A gyerekkor egyik csapdája, hogy azt is érezzük, amit nem értünk, s mire értelmünk megemészti a történteket, addigra a szívünk már mély sebeket hordoz.”

“Az emberek a kimerítő, elnyűvő szorongás miatt költöznek el. A miatt a mardosó érzés miatt, hogy mindegy, milyen keményen dolgoznak, erőfeszítésük nem hoz semmi eredményt, hogy amit egy éven át felépítenek, egy nap alatt ledöntik mások. A miatt a sejtelem miatt, hogy a jövő el van zárva, hogy ők még csak boldogulhatnak, de a gyerekeik már nem. A miatt az érzés miatt, hogy semmi sem fog változni, hogy boldogok és jómódúak csak máshol lehetnek.”

“...mert maguk voltak a létezés, miközben a létezésből mégis ki voltak zárva, vagyis oly közel estek a létezéshez, hogy azonossá váltak vele, és a létezés nem látszik soha, így hát ha itt voltak is, amikor nem voltak itt, belőlük soha nem maradt semmi, csak a vágyakozás, hogy jöjjenek, csak a félelem, hogy jönni fognak, csak az emlékük maradt, hogy jártak itt, de a legfájóbb az volt, nézett föl Genji herceg unokája az égre, hogy amelyik egyszer itt volt, az soha többé nem jött vissza.”

“Az emberek, gondoltam, biztonságra vágynak. Képtelenek elviselni a gondolatot, hogy szeretteik már nem léteznek, és magukat sem tudják nem létezőnek elképzelni. Végül azt írtam, hogy az emberek azért hisznek a túlvilágban, mert nem tudják elviselni, hogy ne így tegyenek.”

“A világ nem egyszerűen olyan, amilyen. Olyan, amilyennek felfogjuk, nem? S azzal, hogy valamit felfogunk, valamit hozzá is teszünk, nem igaz? Nem válik-e ettől történetté az élet is?”