“A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem.”

“Megcsókoltam a homlokát, mintha abban reménykednék, hogy lesimíthatom a ráncokat, amelyek egyre jobban eltávolították tőlem, a szűkös otthonunktól, s a közös emlékeinktől; mintha azzal a csókkal becsaphattam és rávehettem volna az időt, hogy tűnjön el, és jöjjön vissza máskor, egy másik életben.”

“Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.”

“A háborúnak nincs emlékezete, mivel senkinek sincs bátorsága ahhoz, hogy megértse, mi is történt valójában; aztán egyszer csak nem marad szemtanú, aki elmesélhetné; eljön a pillanat, amikor már senki sem emlékszik, s akkor kezdődik elölről az egész, új arccal, új néven, és azt is felfalja, amit maga után hagyott.”

“A gyermekkor egyik buktatója, hogy vannak dolgok, amelyeket nem értünk, csak érzünk. Mire az agyunk képessé válik ezek megértésére, a szívünkön ejtett sebek már túl mélyek.”

“A gyerekkor egyik csapdája, hogy azt is érezzük, amit nem értünk, s mire értelmünk megemészti a történteket, addigra a szívünk már mély sebeket hordoz.”

“- Az ember néha hamarabb kiönti a szívét egy idegennek, mint azoknak, akiket ismer. Miért van ez így?- Talán azért, mert az idegen olyannak lát bennünket, mint amilyenek vagyunk, s nem olyannak, amilyennek látni szeretne.”