“Minden csak mese. Amiben hiszünk, amit ismerünk, amire emlékszünk, sőt amiről álmodunk, az is. Minden csak mese, történet, amelyben események és szereplők vonulnak fel, és érzelmi tartalmakat közölnek egymással.”

“De az élet- minden élet- jelentéktelennek tetszett annak fényében, hogy milyen gyorsan, milyen könnyedén összecsomagolható, szétszórható vagy kidobható egy egész élet minden cókmókja, minden apró részlete. Limlommá silányulnak a tárgyak, amint különválnak tulajdonosuktól és múltjuktól-[...]Miközben kiürültek a polcok, a fiókok, és teltek a dobozok meg a zacskók, Henry rájött, hogy igazából senki sem birtokol semmit. Mindent csak bérlünk vagy kölcsönveszünk. Ingóságaink túlélnek minket, mi hagyjuk el őket a legvégén.”

“Képtelen vagyok hallgatni. Szólnom kell magához, a rendelkezésemre álló módon és eszközzel. Belém hasít, amit mond. Kétség és remény közt gyötrődöm. Ne mondja, hogy elkéstem, hogy örökre elszálltak oly drága érzései. Hadd kínáljam fel ismét magam és szívemet, mely ma sokkal inkább a magáé, mint volt akkor, mikor nyolc és fél esztendővel ezelőtt majdnem összezúzta. Ne állítsa azt, hogy a férfi hamarabb felejt, mint a nő, hogy szerelme hamarabb kihűl. Soha nem szerettem mást, csak magát. Talán igazságtalan voltam, gyönge és sértődött bizonyosan, de állhatatlan soha. Maga, egyes-egyedül maga hozott engem Bathba. Csak magára gondolok, csak magáért tervezek -hát nem tudja? Lehetséges, hogy nem fogta fel vágyaimat? Nem vártam volna ki ezt a tíz napot, ha úgy tudnék olvasni érzelmeiben, mint amennyire hitem szerint maga belelátott az enyémekbe. Most alig tudok írni. Minden pillanatban hallok valamit, ami levesz a lábamról. Halkra fogja a hangját, ám én ennek a hangnak minden árnyalatát ismerem, és nem veszítek el egyetlen szótagot sem abból, amit más meg sem hallana -jóságos, nagyon, túlságosan is kiváló teremtés! Igen, valóban igazságosan ítél meg bennünket. Hiszi, hogy a férfiakban is van igaz ragaszkodás és állhatatosság. Higgye hát, hogy forrón és megingathatatlanul ez él bennem.F.W.”

“Úgy éld minden napodat, mintha az volna az utolsó"- ezt szokták tanácsolni, de őszintén, kinek van erre energiája? Mi van, ha esik az eső, vagy ha az embernek kicsit nyomott a hangulata? Az egész valójában teljesen kivitelezhetetlen. Sokkal jobb, gondolta Emma, ha egyszerűen csak megpróbálsz jó, bátor és vakmerő lenni, és nyomot hagyni magad után a világban. Nem kell teljesen megváltoztatni a világot, csak azt a kicsit, ami körülötted van. Lépj ki a világba a szenvedélyeddel meg az elektromos írógépeddel és dolgozz nagy odaadással... valamin. Mondjuk változtasd meg az emberek életét a művészettel. Becsüld meg a barátaidat, maradj hű az elveidhez, élj szenvedélyesen, élj teljes és jó életet. Tapasztalj új dolgokat. Szeress és szeressenek viszont, ha lehetőséged van rá.”

“Az vagyok, amit érzek, gondolok és teszek. Szeretném minél teljesebben kifejezni a lényemet, mert valahogy úgy érzem, csak ezzel igazolhatom, hogy élek. Ha az a dolgom, hogy kifejezzem, ami vagyok, kell valami ugródeszka, módszer, életelv- hogy a saját kis gyászos, személyes káoszomból önkényes és ideiglenes szervezetet építsek föl. Csak most kezdek ráébredni, milyen álságos és szűkre szabott is lesz ez az ugródeszka, ez a szabvány. Ez az, amivel olyan nehéz szembenézni.”

“A jó modor annak beismerése, hogy minden ember törékeny, és így csak kesztyűs kézzel szabad bánni vele. Na mármost, az emberi tisztelet… az ember nem könnyen mond egy másik embert gyávának vagy hazugnak, de ha valaki azzal tölti az életét, hogy mások érzelmeit kíméli, a mások hiúságát táplálja, végleg elveszti minden érzékét ahhoz, hogy felismerje, mit kell valóban tisztelnie bennük.”