“Olyan író akarok lenni, aki a lét kapuin dörömböl, s a lehetetlent kísérli meg. Ami ezen alul van, azt lenézem - tessék megbocsátani szerénytelenségemért, hiszen még senki vagyok és semmi-, mégis lenézem, mélységesen megvetem.”

“El kellene készülni a halálra, mert oda se lehet készületlenül menni. Ő azonban úgy érezte, hogy aki a halálra elkészül, az az életre készül el, s csak az élhet, aki nyugodtan meg tudna halni.(Borotva)”

“Ő nem értette az életet. Fogalma sem volt, mért született erre a világra.Úgy gondolkozott, hogy akinek részévé jutott ez az ismeretlen célú kaland, melynek vége a megsemmisülés, az minden felelősség alól föl van mentve s jogában áll, hogy azt tegye, amit akar, például végigfeküdhet a kocsiúton és minden ok nélkül elkezdhet jajgatni, anélkül, hogy különösebb megrovást érdemelne. De éppen mert az életet a maga egészében értelmetlenségnek tartotta, a kis részeit külön-külön mind megértette, minden embert kivétel nélkül, minden magasztos és aljas szempontot, minden elméletet s ezeket azonnal magáévá is tette. Ha valaki öt percig beszél neki okosan, hogy térjen át a mohamedán-hitre, ő áttér rá, föltéve, hogy megkímélik a cselekvés nyűgétől, a szaván fogják és nem adnak neki időt, hogy később mégis visszatáncoljon.Így élni a nagy esztelenségben a kisebb esztelenségek közepette, véleménye szerint nem is oly ostobaság, sőt talán a leghelyesebb, a legstílusosabb életmód.”

“Nagyon elcsodálkozott, hogy neve is van, és hogy épp így hívják, Kasornya Kálmán. Nem valami dallamos vezetéknév, de van benne valami szomorú muzsika. Alapjában az is furcsa, hogy néhány betű jelent egy egész embert.(Borotva)”

“When people go away they vanish, turn to nothing, stop being. They live only in memories, haunting the imagination.”

“Her flesh was powdery and voluptuously weary, as if tenderized by all the different beds and arms in which she had lain. Her face was as soft as the pulpy flash of an overripe banana, her breasts like two tiny bunches of grapes. She exuded a certain seedy charm, a poetry of premature corruption and decay. She breathed the air as if it burned her palate, baking her small, hot, whorish mouth. It was as if she were sucking a sweet or slurping champagne.”

“At any rate, they were strange fellows, these bohemians. They lounged around doing nothing and told you they were working; they were frightfully miserable and yet would tell you that they were perfectly happy. They had more troubles than others but seemed to bear them better, as if they fed on suffering.”