“Te mondod folyton, hogy az embernek egyre több dolgot kell megismernie, és ha ezt abbahagyja, olyan lesz, mint a többi ember, és hogy addig kell elérnie valamit, míg ezt a folytonos megismerést abba nem hagyja.”

“A jó modor annak beismerése, hogy minden ember törékeny, és így csak kesztyűs kézzel szabad bánni vele. Na mármost, az emberi tisztelet… az ember nem könnyen mond egy másik embert gyávának vagy hazugnak, de ha valaki azzal tölti az életét, hogy mások érzelmeit kíméli, a mások hiúságát táplálja, végleg elveszti minden érzékét ahhoz, hogy felismerje, mit kell valóban tisztelnie bennük.”

“Évszázadok telnek még el, mire egy amazon végre képes lesz fölfogni azt a tényt, hogy a férfi kizárólag a büszkeségében sebezhető meg, de ha ezt egyszer megrobbantják, törékeny lesz az egész ember, akár a tojás.”

“Az a helyzet, hogy hinni akarunk. A diákok a klasszikusokban, a választópolgárok a képviselőikben, az országok az államférfiakban, ámde nem tudnak hinni bennük. Mert nagy a hangzavar, és a sok kusza, önellentmondó és meggondolatlan bírálat közt nem tudnak eligazodni. Az újságok esetében még rosszabb a helyzet. Bármely gazdag, reakciós párt, ha kellőképp áthatja a pénzügyi zsenialitásnak nevezett kapzsiság és bírvágy szelleme, bízvást szert tehet egy újságra, amely aztán lelki tápláléka lesz sok ezer fáradt és űzött embernek, akit annyira lefoglal az úgynevezett modern élet, hogy már csak előemésztett eledel fogyasztására képes. A választó két rongyos centért politikai meggyőződést, előítéletet és filozófiát vásárolhat magának.”

“Gondold csak el, mennyire szeretsz most – suttogta Nicole. – Nem kérem, hogy mindig így szeress, csak azt akarom, hogy ezt sose felejtsd el. Valahol bennem mindig ott él majd az a személy, aki ma este vagyok.”

“Nem hal meg olyan könnyen az ember, ezt tanulja meg, csak majdnem, aztánkésőbb olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, bár még egyszer butalehetne, tökbuta.”

“Fölöslegesen dobták ki a tudósok és a filozófusok a sors fogalmát és cserélték fel az okság fogalmára. Ez nem más, mint hogy homokba dugjuk a fejünket, és félünk szembenézni az élettel. A sors teljességgel reális, abszolút életszerű kategória. Semmilyen vonatkozásban sem kitaláció, hanem magának az életnek a kegyetlen ábrázata. Mi magunk naponta használjuk ezt a terminust és fogalmat; naponta és óránként látjuk a magunk és mások életében a sors működését; kitűnően tudjuk és értjük, hogy nem kezeskedhetünk életünk egyetlen másodpercéért sem; fájdalmasan tapasztaljuk, hogy a jövő ismeretlen, sötét, mint a végtelen messzeségbe tűnő alkonyati köd: és akkor mindezek ellenére, hamis teóriák és durva előítéletek kedvéért megvetjük ezt a fogalmat mint kitalációt, mint fikciót, mint semmiféle realitásnak sem megfelelő eszmét.”