“A sötétben veledAz emberek a sötétben mihez kezdenek Volt egy kis lámpásom, de az is elveszett Kinyújtom a kezem, hátha te is azt teszed Együtt akarok lenni a sötétben veled.”

“Azt szokták mondani, hogy Utayás csak egy van, de ösvény több. Azt kívánom, haladj jól a saját ösvényeden, a távolság nélküli utazáson, melyen együtt utazunk.”

“-Nem nagyon segítenek az emberek!Azt akarta mondani, hogy az emberek sohasem pontosan olyanok, mint amilyennek elképzeljük őket.”

“Nem! Nem! Nem! A szenvedésem igenis számít. Élni akarok. Muszáj belekevernem az életemet a világegyetem életébe. Az élet egy kémlelőnyílás, az egyetlen pici út egy végtelenségbe – hogyan hagyhatnám ki ezt a kurta, szűk pillantást, amit a világra vethetek? Nekem csak ez jutott!”

“Az emberek, gondoltam, biztonságra vágynak. Képtelenek elviselni a gondolatot, hogy szeretteik már nem léteznek, és magukat sem tudják nem létezőnek elképzelni. Végül azt írtam, hogy az emberek azért hisznek a túlvilágban, mert nem tudják elviselni, hogy ne így tegyenek.”

“Nem voltam több egy kisfiúnál, aki azt hiszi, hogy övé az egész világ, csak mert egy órára birtokba vehette a mindenséget, s még nem tudja, hogy egy másodperc alatt elveszítheti.”