“Hol kényelmes nosztalgiát ébresztett benne az életrajz egy zöldellő, ló vontatta, gyengéd Anglia után, hol nyomasztotta kissé, hogy néhány száz oldalba beleférhet egy egész élet- üvegbe zárva, mint a házi befőtt. Milyen könnyen és maradéktalanul eltűnhet az egyéni lét, a becsvágy, a családi és baráti kapcsolatrendszer, minden, amit dédelget és biztosan magáénak hisz az ember.”

“De az élet- minden élet- jelentéktelennek tetszett annak fényében, hogy milyen gyorsan, milyen könnyedén összecsomagolható, szétszórható vagy kidobható egy egész élet minden cókmókja, minden apró részlete. Limlommá silányulnak a tárgyak, amint különválnak tulajdonosuktól és múltjuktól-[...]Miközben kiürültek a polcok, a fiókok, és teltek a dobozok meg a zacskók, Henry rájött, hogy igazából senki sem birtokol semmit. Mindent csak bérlünk vagy kölcsönveszünk. Ingóságaink túlélnek minket, mi hagyjuk el őket a legvégén.”

“Csakhogy egy ilyen város mindig kitermeli az álmatlanjait; maga is álmatlan szerveződés, örökké éneklő vezetékekkel; sok millió lakója között mindig akadnak olyanok, akik kifelé bámulnak az ablakon; nem pedig alszanak, mint szoktak. És minden éjjel mások. Hogy most éppen ő, és nem más, az merő véletlen.”

“A szülői lét és a modern genetika nagy közhelye, hogy a szülőknek alig van befolyásuk gyermekeik jellemére, vagy nincs is. Sosem tudhatja az ember, kivé lesznek. Lehetőségek, egészség, jövőbeni kilátások, beszédmodor, illemtudás- ezek alakítására lehet módjuk a szülőknek. De hogy miféle ember él majd velük egy fedél alatt, az azon múlik, melyik spermium talál rá melyik petesejtre, két pakli kártyából mely kártyákra esik a választás, hogyan lesznek megkeverve, megemelve és összepárosítva az új kombináció pillanatában. Jó kedélyű vagy neorotikus, nagylelkű vagy mohó, kíváncsi vagy unalmas, közlékeny vagy félénk, vagy bármi egyéb a kettő között;”

“Míg az utasok többségéhez hasonlóan a légi utazás egyhangúságának látszólag megadva magát engedelmesen leszíjazva ül az előre csomagolt étel előtt, gyakran engedi szabadjára eshetőségek között kalandozó gondolatait. Odakint, tizenkétezer méterrel a föld fölött, a vékony acélfalon és a vidáman recsegő műanyagon túl mínusz hatvan fok van. Míg másodpercenként százötven méteres sebességgel süvít az ember az Atlanti-óceán fölött, azért hódol be a könnyelműségnek, mert mindenki ezt teszi. Utastársaink azért nyugodtak, mert körülöttük mindenki más nyugodtnak látszik, és ez ránk is érvényes. Ha abból a szemszögből nézzük, hogy hány halál jut egy utaskilométerre, akkor biztató a statisztika. És mi más módon vegyen részt az ember egy dél-kaliforniai konferencián? Értéktőzsde a légi utazás, egymásban tükröződő észlelések csalóka trükkje, a közös alapba gyűjtött hit törékeny szövetsége; amíg kitartanak az idegek, és nincs bomba vagy merénylő a fedélzeten, addig mindenki virul. De ha baj van, nincsenek félmegoldások. Ha tehát, más szemszögből nézzük- hány halál jut egy utazásra-, akkor már nem olyan biztatóak a számok.”

“Az első gondolatot mindig egy második követi, egyik rejtély szüli a másikat: vajon ugyanannyira élő-e mindenki más, mint ő maga? A nővére például számít-e önmagának, ugyanolyan fontos-e önmaga számára, mint Briony? Ceciliának lenni, az vajon ugyanolyan élettől pezsgő állapot-e, mint Brionynak lenni? Van-e nővérének is hullámtörés mögé rejtett titkos, igazi énje, és tölt-e vele időt, gondolkozik-e rajta, arca elé tartva egyik kinyújtott ujját? Van-e mindenkinek, apját, Bettyt, Hardmant is beleértve? Ha igen, akkor a világ, a társadalmi világ elviselhetetlenül bonyolult, kétmilliárd hang szól benne, és mindenkinek egyformán fontosak a gondolatai, mindenki egyformán ragaszkodhat foggal-körömmel az élethez, miközben egyedülállónak hiszi önmagát, pedig senki sem az. Az ember akár bele is fulladhat a jelentéktelenségbe.”

“Az ember, mint fő-főemlős, társas lény. Viselkedésének lényegi és uralkodó etikai alapelvei a barátság, a családi összefogás, a komaság és a pletyka. Puszta biológia az egész.”