“Valaha mindent jelentettek egymásnak, most semmit!”

“Az ember vagy megért mindent, vagy mindent magától értetődőnek vesz.”

“De az élet- minden élet- jelentéktelennek tetszett annak fényében, hogy milyen gyorsan, milyen könnyedén összecsomagolható, szétszórható vagy kidobható egy egész élet minden cókmókja, minden apró részlete. Limlommá silányulnak a tárgyak, amint különválnak tulajdonosuktól és múltjuktól-[...]Miközben kiürültek a polcok, a fiókok, és teltek a dobozok meg a zacskók, Henry rájött, hogy igazából senki sem birtokol semmit. Mindent csak bérlünk vagy kölcsönveszünk. Ingóságaink túlélnek minket, mi hagyjuk el őket a legvégén.”

“Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltal semmit. Aki tett valamit, nem magáért, mindenkiért, az megmarad.”

“A nőkbe vetett hit nem azt jelenti, hogy mindent el kell nekik hinni, amit mondanak.”

“-...a boldogságot nem találjuk meg benne.-De hát megtaláljuk-e egyáltalán?-Meg. Egyszer csak találkozunk vele....-Egyszer csak találkozunk vele-ismételte meg Rodolphe-, egyszer, hirtelen, mikor már lemondtunk róla. És akkor megnyílik a láthatár, s mintha erős hangot hallanánk: "Itt van!". Úgy érezzük, egész életünket rá kell bíznunk valakire, mindent nekiadunk, mindent feláldozunk érte. Nem beszélünk, kitaláljuk egymás gondolatát. Egymást látjuk álmunkban. (És ránézett Emmára.) Szóval, itt van, itt van az a kincs, amit annyit kerestünk, itt, előttünk, csillog, villog. De mégse tudjuk biztosan, nem merjük elhinni, káprázik a szemünk, mint mikor sűrű sötétből kilépünk a fényre.”