“Többek között rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmi esetre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lesz. Nagyon, nagyon sok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint te most. Szerencsére volt köztük, aki feljegyezte az akkori problémáit. Tanulsz majd belőlük, ha akarsz. Mint ahogy egyszer, ha valamit már felmutattál életedben, valaki más tanul majd tőled.”

J.D. Salinger

J.D. Salinger - “Többek között rájössz majd, hogy nem te...” 1

Similar quotes

“A legjobb abban a múzeumban mégis az, hogy minden mindig ott marad a helyén, ahol van. Semmi nem mozdul. Százezerszer is odamehetsz, és az eszkimó mindig éppen akkor fogja ki a két halat, a madarak még mindig délre repülnek, a szarvasok isznak a tócsából, a szép kis agancsukkal és a sovány lábukkal, és az indián nő, meztelen mellével, még mindig ugyanazt a takarót szövi. Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megvál­tozik. Mondjuk, most kabátban megy. Vagy az, aki legutóbb a párja volt, skarlátot kapott, és most más a párja. Vagy a Miss Aigletinger helyettese viszi az osztályt. Vagy az ember hallotta, hogy a szülei reggel állati nagy parádét rendeztek a fürdőszobában. Vagy az ember csak elment az utcán egy pocsolya mellett, amin szivárványszínű benzinfoltok úsznak. Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt pontosan megmagyarázni. És még ha tudnám is, nem biztos, hogy akarnám.”

J.D. Salinger
Read more

“Te mondod folyton, hogy az embernek egyre több dolgot kell megismernie, és ha ezt abbahagyja, olyan lesz, mint a többi ember, és hogy addig kell elérnie valamit, míg ezt a folytonos megismerést abba nem hagyja.”

F. Scott Fitzgerald
Read more

“Nen sajnáltam se a csapatot, se a többi szurkolót, csakis magamat sajnáltam, és most már tudom, hogy a futballbánat mindig ilyen. Amikor a csapatunk kikap a Wembleyben, a kollégáinkra vagy az osztálytársainkra gondolunk, akikkel hétfő reggel szembe kell néznünk, és az eufóriára, amelytől az élet megfosztott bennünket, és ilyenkor megfogadjuk, hogy soha az életben nem leszünk még egyszer ilyen sebezhetők.”

Nick Hornby
Read more

“Csakhogy egy ilyen város mindig kitermeli az álmatlanjait; maga is álmatlan szerveződés, örökké éneklő vezetékekkel; sok millió lakója között mindig akadnak olyanok, akik kifelé bámulnak az ablakon; nem pedig alszanak, mint szoktak. És minden éjjel mások. Hogy most éppen ő, és nem más, az merő véletlen.”

Ian McEwan
Read more

“Író ember nem felejti el, mikor kapott először fizetséget vagy dicséretet egy történetért. Sosem felejti el, mikor érezte először a hiúság édes mérgét a vérében, és hitte el, hogy ha tehetségtelensége rejtve marad, az irodalom ábrándja majd fedelet ád a feje fölé, és meleg vacsorát a nap végén, de legfőképp azt, amire elsősorban vágyik: hogy a neve nyomtatásban szerepelhet egy papírfecnin, ami biztos túléli őt. Az író arra ítéltetett, hogy jól emlékezzen e pillanatra, mert már elkárhozott, és a lelkének ára van.”

Carlos Ruiz Zafon
Read more