“...mondtam, olyan botrány még nem volt, mint amilyen lesz a Parlamentben, ha én ott megjelenek, mit gondol, érdekel engem, mit tervezett, szőtt ott magában meg a barátaival, miközben én szerettem, ő meg nem szeretett? Szerettem őt. Hallja? Nem a fejit, a tudományát, mert az vitte el tőlem, az a nagyokos feje, tele tannal [...] Olyan bátor volt, életerős, olyan vidám, mint aki nem hal meg soha. És az a rengeteg könyv meg az a végtelen tudomány! Ki akarta azt mind megtanulni, feleljen?”

“Nem hal meg olyan könnyen az ember, ezt tanulja meg, csak majdnem, aztánkésőbb olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, bár még egyszer butalehetne, tökbuta.”

“Azt kérdezik, igyekszem-e beilleszkedni az ottani rendbe, ha jövő szeptemberben visszamegyek az iskolába. Ez olyan hülye kérdés, szerintem. Mert honnan tudná az ember, mit fog csinálni, amíg meg nem csinálta? A válasz: sehonnan. Én azt hiszem, igyekszem majd, de honnan tudjam? Esküszöm, hülye kérdés.”

“Nem látja, hogy rám hiába villog, nekem senki se kell, aki nem tökéletesen az enyém? Maga mindenkit berakna egy dobozba, aztán mikor ki kell, azt veszi elő, ez itt a barátnőm, ez az unokatestvérem, ez az öreg keresztanyám, ez a szerelmem, ez az orvosom, ez a préselt virág Rhodosz szigetéről, na, hagyjon engem békén. Ha egyszer nem leszek, majd nézzen ki olykor a temetőbe, az elég, ha nem vállaltam azt az embert barátnak, mert férjnek óhajtottam, maga se játssza itt nekem azt, hogy maga az én meg nem született gyermekem.”

“Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét.”

“Őrizd meg az álmaidat. Soha nem tudhatod, mikor lesz szükséged rájuk.”