“Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.”

“...ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,s szép, mint a fény és oly szép, mint az árnyék,s kihez vakon, némán is eltalálnék...”

“Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.”

“- Az ember néha hamarabb kiönti a szívét egy idegennek, mint azoknak, akiket ismer. Miért van ez így?- Talán azért, mert az idegen olyannak lát bennünket, mint amilyenek vagyunk, s nem olyannak, amilyennek látni szeretne.”

“Nem voltam több egy kisfiúnál, aki azt hiszi, hogy övé az egész világ, csak mert egy órára birtokba vehette a mindenséget, s még nem tudja, hogy egy másodperc alatt elveszítheti.”

“Két karoddal átölelsz te,ha félek.Két karommal átölellek,s nem félek.Két karodban nem ijeszt majda halál nagycsöndje sem.Két karodban a halálon,mint egy álmonátesem.”