“...ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,s szép, mint a fény és oly szép, mint az árnyék,s kihez vakon, némán is eltalálnék...”

“Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.”

“Két karoddal átölelsz te,ha félek.Két karommal átölellek,s nem félek.Két karodban nem ijeszt majda halál nagycsöndje sem.Két karodban a halálon,mint egy álmonátesem.”

“Save me, O you who love me; love me bravely.”

“The road whinnies and rears up. The sky gallops.You are permanent within me in this chaos.Somewhere deep in my mind you shine forever, withoutmoving, silent, like the angel awed by death,or like the insect burying itself in the rotted heart of a tree.”

“Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:ez volt a múlt, emez a vad jelen,-hordozd szivedben. Éld e rossz világotés mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,hogy más legyen.”

“Fölöslegesen dobták ki a tudósok és a filozófusok a sors fogalmát és cserélték fel az okság fogalmára. Ez nem más, mint hogy homokba dugjuk a fejünket, és félünk szembenézni az élettel. A sors teljességgel reális, abszolút életszerű kategória. Semmilyen vonatkozásban sem kitaláció, hanem magának az életnek a kegyetlen ábrázata. Mi magunk naponta használjuk ezt a terminust és fogalmat; naponta és óránként látjuk a magunk és mások életében a sors működését; kitűnően tudjuk és értjük, hogy nem kezeskedhetünk életünk egyetlen másodpercéért sem; fájdalmasan tapasztaljuk, hogy a jövő ismeretlen, sötét, mint a végtelen messzeségbe tűnő alkonyati köd: és akkor mindezek ellenére, hamis teóriák és durva előítéletek kedvéért megvetjük ezt a fogalmat mint kitalációt, mint fikciót, mint semmiféle realitásnak sem megfelelő eszmét.”