“Amondó vagyok, egy város nem is város könyvesbolt nélkül. Lehet, hogy városnak hívja magát, de ha nincsen könyvesboltja, senkit nem tud átverni.”

“Tudjátok – mondta –, azt hiszem, inkább vagyok ember, mint isten. Nekünk nincsen szükségünk rá, hogy higgyenek bennünk. Mi csak élünk, mindentől függetlenül.”

“Eszébe jutott Szerda megjegyzése, és önkéntelenül elmosolyodott: túl sok emberrel találkozott, akik mondogatták, hogy tilos elfojtani az érzéseket, ki kell mutatni az érzelmeket, szabadon kell ereszteni a fájdalmat. Árnyék úgy gondolta, sok minden szól az érzelmek elfojtása mellett. Ha elég sokáig és elég mélyen eltemeted őket, egy idő után nem érzel semmit.”

“Ezeket az isteneket régen elfeledték, és lehet, hogy már meg is haltak. Mindössze száraz történelemkönyvek lapjain találkozhatunk velük. Eltávoztak közülünk. Eltávoztak mind, de nevük és képük tovább él bennünk.nw”

“ Ma már nem gondolom, hogy út, szenvedés, fáradtság nélkül célba lehet jutni.”

“Az emberek hisznek, gondolta Árnyék. Az emberek ilyenek. Hisznek. És nem vállalnak felelősséget a hitükért: a világra hívnak bizonyos dolgokat, de nem bíznak hitük teremtményeiben. Benépesítik a sötétséget – kísértetekkel, istenekkel, elektronokkal, mesékkel. Az emberek álmodnak és hisznek: és a hit, a sziklaszilárd hit az, ami miatt a dolgok megtörténnek.”

“Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Ez a minimum ahhoz, hogy én azt mondhassam, hogy szeretlek. Mert ha azt mondanám, hogy nem tudnálak bántani, az hazugság. Vagy én akkor egy hatalom nélküli senki vagyok. Tehát hogyha én azért nem bántalak, mert nem tudnálak bántani, az nem jelenti azt, hogy szeretlek. De ha tudnálak bántani, és elhatároztam, hogy nem foglak soha, akkor szeretlek. Ha én ismételgetem, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, és közben bántalak, akkor mégsem szeretlek. És hogyha megszégyenítelek, akkor sem. Akkor bántalak.”