“Ezeket az isteneket régen elfeledték, és lehet, hogy már meg is haltak. Mindössze száraz történelemkönyvek lapjain találkozhatunk velük. Eltávoztak közülünk. Eltávoztak mind, de nevük és képük tovább él bennünk.nw”

Neil Gaiman

Neil Gaiman - “Ezeket az isteneket régen elfeledték, és...” 1

Similar quotes

“Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.”

Carlos Ruiz Zafon
Read more

“Víz alatt élek. Minden lassú és távoli. Tudom, hogy odafenn van egy világ, egy napsütötte, gyors világ, ahol az idő úgy pereg, ahogyan homokórában a száraz homok, de itt lenn, ahol én vagyok, levegő és hang és idő és érzés mind sűrű és vastag.(Az időutazó felesége)”

Audrey Niffenegger
Read more

“Mindig az jár a fejemben, hogy van valahol egy folyó, aminek nagyon gyors a sodrása. És ott a vízben az a két ember, és kapaszkodnak egymásba, kapaszkodnak, ahogy csak tudnak, de végül nem bírják tovább. Túlságosan erős az áramlat. El kell engedniük egymást, és elsodródnak egymástól. Úgy érzem, hogy velünk is ez a helyzet. Igazán kár, Kath, mert egész életünkben szerettük egymást. Mégsem maradhatunk együtt örökre.”

Kazuo Ishiguro
Read more

“Nen sajnáltam se a csapatot, se a többi szurkolót, csakis magamat sajnáltam, és most már tudom, hogy a futballbánat mindig ilyen. Amikor a csapatunk kikap a Wembleyben, a kollégáinkra vagy az osztálytársainkra gondolunk, akikkel hétfő reggel szembe kell néznünk, és az eufóriára, amelytől az élet megfosztott bennünket, és ilyenkor megfogadjuk, hogy soha az életben nem leszünk még egyszer ilyen sebezhetők.”

Nick Hornby
Read more

“A szülői lét és a modern genetika nagy közhelye, hogy a szülőknek alig van befolyásuk gyermekeik jellemére, vagy nincs is. Sosem tudhatja az ember, kivé lesznek. Lehetőségek, egészség, jövőbeni kilátások, beszédmodor, illemtudás- ezek alakítására lehet módjuk a szülőknek. De hogy miféle ember él majd velük egy fedél alatt, az azon múlik, melyik spermium talál rá melyik petesejtre, két pakli kártyából mely kártyákra esik a választás, hogyan lesznek megkeverve, megemelve és összepárosítva az új kombináció pillanatában. Jó kedélyű vagy neorotikus, nagylelkű vagy mohó, kíváncsi vagy unalmas, közlékeny vagy félénk, vagy bármi egyéb a kettő között;”

Ian McEwan
Read more