“Nen sajnáltam se a csapatot, se a többi szurkolót, csakis magamat sajnáltam, és most már tudom, hogy a futballbánat mindig ilyen. Amikor a csapatunk kikap a Wembleyben, a kollégáinkra vagy az osztálytársainkra gondolunk, akikkel hétfő reggel szembe kell néznünk, és az eufóriára, amelytől az élet megfosztott bennünket, és ilyenkor megfogadjuk, hogy soha az életben nem leszünk még egyszer ilyen sebezhetők.”

“A legjobb abban a múzeumban mégis az, hogy minden mindig ott marad a helyén, ahol van. Semmi nem mozdul. Százezerszer is odamehetsz, és az eszkimó mindig éppen akkor fogja ki a két halat, a madarak még mindig délre repülnek, a szarvasok isznak a tócsából, a szép kis agancsukkal és a sovány lábukkal, és az indián nő, meztelen mellével, még mindig ugyanazt a takarót szövi. Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megvál­tozik. Mondjuk, most kabátban megy. Vagy az, aki legutóbb a párja volt, skarlátot kapott, és most más a párja. Vagy a Miss Aigletinger helyettese viszi az osztályt. Vagy az ember hallotta, hogy a szülei reggel állati nagy parádét rendeztek a fürdőszobában. Vagy az ember csak elment az utcán egy pocsolya mellett, amin szivárványszínű benzinfoltok úsznak. Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt pontosan megmagyarázni. És még ha tudnám is, nem biztos, hogy akarnám.”

“Csakhogy egy ilyen város mindig kitermeli az álmatlanjait; maga is álmatlan szerveződés, örökké éneklő vezetékekkel; sok millió lakója között mindig akadnak olyanok, akik kifelé bámulnak az ablakon; nem pedig alszanak, mint szoktak. És minden éjjel mások. Hogy most éppen ő, és nem más, az merő véletlen.”

“Többek között rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmi esetre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lesz. Nagyon, nagyon sok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint te most. Szerencsére volt köztük, aki feljegyezte az akkori problémáit. Tanulsz majd belőlük, ha akarsz. Mint ahogy egyszer, ha valamit már felmutattál életedben, valaki más tanul majd tőled.”

“Te mondod folyton, hogy az embernek egyre több dolgot kell megismernie, és ha ezt abbahagyja, olyan lesz, mint a többi ember, és hogy addig kell elérnie valamit, míg ezt a folytonos megismerést abba nem hagyja.”

“Az a helyzet, hogy hinni akarunk. A diákok a klasszikusokban, a választópolgárok a képviselőikben, az országok az államférfiakban, ámde nem tudnak hinni bennük. Mert nagy a hangzavar, és a sok kusza, önellentmondó és meggondolatlan bírálat közt nem tudnak eligazodni. Az újságok esetében még rosszabb a helyzet. Bármely gazdag, reakciós párt, ha kellőképp áthatja a pénzügyi zsenialitásnak nevezett kapzsiság és bírvágy szelleme, bízvást szert tehet egy újságra, amely aztán lelki tápláléka lesz sok ezer fáradt és űzött embernek, akit annyira lefoglal az úgynevezett modern élet, hogy már csak előemésztett eledel fogyasztására képes. A választó két rongyos centért politikai meggyőződést, előítéletet és filozófiát vásárolhat magának.”