“Túl tágas és izgalmas hely a világ ahhoz, hogy egyetlen helyen legyünk otthon benne, ha ugyan mi vagyunk otthon valahol, s nem az otthon van bennünk, amit kicsomagolunk hol itt, hol ott, többé vagy kevésbé.”

“Azon tűnődött, vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja.”

“Úgy értem, hogy papa kezéből a tiédbe kerültem. Itt te mindent a magad ízlése szerint rendeztél be, s így nekem ugyanaz lett az ízlésem, ami neked, vagy legalább úgy tettem, nem is tudom igazán… úgy gondolom, mindkettő igaz; hol az egyik, hol a másik. De ahogy most nézem, mintha úgy éltem volna itt, mint egy szegény ember, aki csak a betevő falatját keresi meg. Abból éltem, hogy mókáztam neked, Torvald. De hát te így akartad. Te és a papa nagy bűnt követtetek el ellenem. Ti vagytok a hibásak benne, hogy semmi sem lett belőlem.”

“Hol kényelmes nosztalgiát ébresztett benne az életrajz egy zöldellő, ló vontatta, gyengéd Anglia után, hol nyomasztotta kissé, hogy néhány száz oldalba beleférhet egy egész élet- üvegbe zárva, mint a házi befőtt. Milyen könnyen és maradéktalanul eltűnhet az egyéni lét, a becsvágy, a családi és baráti kapcsolatrendszer, minden, amit dédelget és biztosan magáénak hisz az ember.”

“Talán mi túl magas lángon éljük az életünket, mi, akik egész nap érzelmes dolgokat szívunk magunkba, és emiatt aztán soha nem tudjuk egyszerűen csak elégedettnek érezni magunkat: az kell, hogy vagy boldogtalanok legyünk, vagy eksztatikusan, észveszejtően boldogok, márpedig ezeket az érzelmi állapotokat nehéz elérni egy stabil, nyugodt kapcsolaton belül.”

“...mert maguk voltak a létezés, miközben a létezésből mégis ki voltak zárva, vagyis oly közel estek a létezéshez, hogy azonossá váltak vele, és a létezés nem látszik soha, így hát ha itt voltak is, amikor nem voltak itt, belőlük soha nem maradt semmi, csak a vágyakozás, hogy jöjjenek, csak a félelem, hogy jönni fognak, csak az emlékük maradt, hogy jártak itt, de a legfájóbb az volt, nézett föl Genji herceg unokája az égre, hogy amelyik egyszer itt volt, az soha többé nem jött vissza.”