“Félek. Hogy miről? Leginkább a meg nem élt élettől. Mi számít?”

“Casanova Emlékirataiból: Amikor Buddha, évszázadokkal ezeleőtt rávilágított, hogy hangyaalakban kell tovább élnem, a következő szörnyű gondolat nyomasztott leginkább: soha többé nem lehetek aktív részese szenvedélyes, szerelmetes éjszakáknak.”

“Nóra: ...Azt hiszem, hogy legelsősorban ember vagyok, éppen úgy, mint te - vagy mindenesetre meg kell kísérelnem, hogy az legyek. Jól tudom, hogy a legtöbben neked adnak igazat, Torvald; valami olyasmi van a könyvekben is. De én nem törődhetek vele tovább, hogy a többség mit mond, s mi van a könyvekben. Magamnak kell a dolgokat átgondolnom, s tisztába jönnöm velük.”

“Nem hal meg olyan könnyen az ember, ezt tanulja meg, csak majdnem, aztánkésőbb olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, bár még egyszer butalehetne, tökbuta.”

“Bátran éltem idáig, remélem, meghalni is így fogok, bátran és hazugság nélkül, de ennek az a feltétele, hogy kimondjam: én öltem meg Emerencet. Ezen az se módosít, hogy nem elpusztítani akartam, hanem megmenteni.”

“A terhessé vált, autóból kidobva sorsára hagyott kutya napokig keresi a gazdáit, nem eszik, és szemlátomást igencsak szenved. Aki így szabadul meg egykori kedvencétől, az rendszerint azzal ámítja magát, hogy a kutya csak egy állat. Nem is gondol arra, hogy éppen úgy képes a szenvedésre, mint az ember, s a kutya az a kivételes állat, amely eltaszítását az emberhez, az embergyerekhez hasonlóan éli meg.”