“Me sentía sabia y cínica como el infierno.”

“Me sentía muy tranquila y muy vacía, como debe de sentirse el ojo de un tornado que se mueve con ruido sordo en medio del estrépito circundante.”

“Me sentía embotada y pesada y llena de sueños destruidos.”

“Para la persona encerrada en la campana de cristal, vacía y detenida como un bebé muerto, el mundo mismo es la pesadilla.”

“Yo lo recordaba todo. (...)Quizá el olvido, como una bondadosa nieve, los entumeciera y los cubriera.Pero eran parte de mí. Eran m paisaje.”

“Si uno hace algo incorrecto en la mesa con cierta arrogancia, como si supiera perfectamente que está haciendo lo que corresponde, puede salir del paso y nadie pensará que es grosero o que ha recibido una pobre educación. Pensarán que uno es original y muy ocurrente.”

“Olyan tökéletes júniusi nap van, amilyet mindig szeretnél leírni, de sosem sikerül. Képzeld el a frissen mosott vászon illatát, az eső után száradó édes fűét, képzeld el a sávokban táncoló napfényt a réten, a mentalevelek ízét a nyelveden, a tulipánok fess ragyogását a kertben, zöld, sárgává fogyó, kékké növekvő árnyak… a vakító fény… a nap forró érintése a bőrödön… a napfény vakító nyílvesszői, amint visszapattannak a víz mély, üveges kékjéről…az elragadtatás… növekvő, szétpattanó buborékok… a sikló mozgás… a víz folyékony éneke az evező nyomán… táncoló színfoltok: mindezt szeretni kell, dédelgetni. Soha többé nem jő ilyen nap!(Egy júniusi nap)”