“Szeretnék szeretni valakit, mert szeretném, ha szeretnének.”

“Fáradt vagy, mert főzöl, és takarítasz, és vásárolsz, és nem sikerül senkit se találnod, akit elviselsz a közeledben, mert nem valakit keresel te, hanem azt az egyetlent, aki soha többé nem jön el hozzád, Emerencet.”

“Az vagyok, amit érzek, gondolok és teszek. Szeretném minél teljesebben kifejezni a lényemet, mert valahogy úgy érzem, csak ezzel igazolhatom, hogy élek. Ha az a dolgom, hogy kifejezzem, ami vagyok, kell valami ugródeszka, módszer, életelv- hogy a saját kis gyászos, személyes káoszomból önkényes és ideiglenes szervezetet építsek föl. Csak most kezdek ráébredni, milyen álságos és szűkre szabott is lesz ez az ugródeszka, ez a szabvány. Ez az, amivel olyan nehéz szembenézni.”

“Mert az emberek akkor is szeretik a mesét, ha mese, éppen úgy, mint a pletykát, hiszen egyáltalán nem számít, igaz-e, ami igaz.”

“Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Ez a minimum ahhoz, hogy én azt mondhassam, hogy szeretlek. Mert ha azt mondanám, hogy nem tudnálak bántani, az hazugság. Vagy én akkor egy hatalom nélküli senki vagyok. Tehát hogyha én azért nem bántalak, mert nem tudnálak bántani, az nem jelenti azt, hogy szeretlek. De ha tudnálak bántani, és elhatároztam, hogy nem foglak soha, akkor szeretlek. Ha én ismételgetem, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, és közben bántalak, akkor mégsem szeretlek. És hogyha megszégyenítelek, akkor sem. Akkor bántalak.”

“Amint azon kezdünk el gondolkodni, hogy szeretünk-e valakit, akár örökre le is mondhatunk róla.”