“-Tudom – mondta csöndesen Tracy –, de mégis meg fogsz változni, akár akarod, akár nem. Semmi nem marad ugyanaz. Semmi, gondolta Millicent. Milyen rémes is lenne, ha az ember sosem változna… ha az élete végéig az a néhány évvel korábbi, unalmas és szégyenlős Millicent maradna. Szerencsére azonban az ember mindig változik, fejlődik, halad.(Beavatás)”

Sylvia Plath

Sylvia Plath - “-Tudom – mondta csöndesen Tracy –, de...” 1

Similar quotes

“A legjobb abban a múzeumban mégis az, hogy minden mindig ott marad a helyén, ahol van. Semmi nem mozdul. Százezerszer is odamehetsz, és az eszkimó mindig éppen akkor fogja ki a két halat, a madarak még mindig délre repülnek, a szarvasok isznak a tócsából, a szép kis agancsukkal és a sovány lábukkal, és az indián nő, meztelen mellével, még mindig ugyanazt a takarót szövi. Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megvál­tozik. Mondjuk, most kabátban megy. Vagy az, aki legutóbb a párja volt, skarlátot kapott, és most más a párja. Vagy a Miss Aigletinger helyettese viszi az osztályt. Vagy az ember hallotta, hogy a szülei reggel állati nagy parádét rendeztek a fürdőszobában. Vagy az ember csak elment az utcán egy pocsolya mellett, amin szivárványszínű benzinfoltok úsznak. Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt pontosan megmagyarázni. És még ha tudnám is, nem biztos, hogy akarnám.”

J.D. Salinger
Read more

“Az ember csak egyszer szeret igazán az életben, még ha nem is veszi észre.”

Carlos Ruiz Zafon
Read more

“Többek között rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmi esetre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lesz. Nagyon, nagyon sok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint te most. Szerencsére volt köztük, aki feljegyezte az akkori problémáit. Tanulsz majd belőlük, ha akarsz. Mint ahogy egyszer, ha valamit már felmutattál életedben, valaki más tanul majd tőled.”

J.D. Salinger
Read more

“A remények, akár szépek voltak, akár nem, ritkán váltak valóra az én világomban.”

Carlos Ruiz Zafon
Read more

“Úgy éld minden napodat, mintha az volna az utolsó"- ezt szokták tanácsolni, de őszintén, kinek van erre energiája? Mi van, ha esik az eső, vagy ha az embernek kicsit nyomott a hangulata? Az egész valójában teljesen kivitelezhetetlen. Sokkal jobb, gondolta Emma, ha egyszerűen csak megpróbálsz jó, bátor és vakmerő lenni, és nyomot hagyni magad után a világban. Nem kell teljesen megváltoztatni a világot, csak azt a kicsit, ami körülötted van. Lépj ki a világba a szenvedélyeddel meg az elektromos írógépeddel és dolgozz nagy odaadással... valamin. Mondjuk változtasd meg az emberek életét a művészettel. Becsüld meg a barátaidat, maradj hű az elveidhez, élj szenvedélyesen, élj teljes és jó életet. Tapasztalj új dolgokat. Szeress és szeressenek viszont, ha lehetőséged van rá.”

David Nicholls
Read more