“Van egy nap, amelyet sosem fogsz elfelejteni, bármennyire próbálod is. Mindig eszedbe jut, amikor eljön a nyár, s már eléggé meleg az idő az evezéshez. Amikor itt az első kéklő júniusi nap, kél az emlék, elevenen, kristálytisztán, mintha könnyeken át látnád…(Egy júniusi nap)”

“Van valami végleges abban, ahogyan valaki eltűnik lassan az úton, nem fordul meg, nem néz vissza. (…) Van valami végtelenül nyomorúságos, végtelenül végleges az üres útban. Csak mégy tovább, hallgatsz.(Egy júniusi nap)”

“Olyan tökéletes júniusi nap van, amilyet mindig szeretnél leírni, de sosem sikerül. Képzeld el a frissen mosott vászon illatát, az eső után száradó édes fűét, képzeld el a sávokban táncoló napfényt a réten, a mentalevelek ízét a nyelveden, a tulipánok fess ragyogását a kertben, zöld, sárgává fogyó, kékké növekvő árnyak… a vakító fény… a nap forró érintése a bőrödön… a napfény vakító nyílvesszői, amint visszapattannak a víz mély, üveges kékjéről…az elragadtatás… növekvő, szétpattanó buborékok… a sikló mozgás… a víz folyékony éneke az evező nyomán… táncoló színfoltok: mindezt szeretni kell, dédelgetni. Soha többé nem jő ilyen nap!(Egy júniusi nap)”

“Véletlen az, amikor egy-egy ponton felfeslik a sors szövete.”

“Víz alatt élek. Minden lassú és távoli. Tudom, hogy odafenn van egy világ, egy napsütötte, gyors világ, ahol az idő úgy pereg, ahogyan homokórában a száraz homok, de itt lenn, ahol én vagyok, levegő és hang és idő és érzés mind sűrű és vastag.(Az időutazó felesége)”

“Az emberek a kimerítő, elnyűvő szorongás miatt költöznek el. A miatt a mardosó érzés miatt, hogy mindegy, milyen keményen dolgoznak, erőfeszítésük nem hoz semmi eredményt, hogy amit egy éven át felépítenek, egy nap alatt ledöntik mások. A miatt a sejtelem miatt, hogy a jövő el van zárva, hogy ők még csak boldogulhatnak, de a gyerekeik már nem. A miatt az érzés miatt, hogy semmi sem fog változni, hogy boldogok és jómódúak csak máshol lehetnek.”