“De... de... miért érzi magát, anélkül, hogy okát tudná adni, hirtelen ilyen kétségbeejtően boldogtalannak?”

“Miért költöznek el az emberek? Mi veszi rá őket, hogy feltépjék gyökereiket és elhagyjanak mindent, amit ismernek, a látóhatáron túli ismeretlenért? Miért másszák meg a formaságoknak e Mount Everestjét, amitől az ember koldusnak érzi magát? Miért lépnek be ebbe a dzsungelbe, ahol minden új, idegen és nehéz? A válasz ugyanaz az egész világon: az emberek a jobb élet reményében költöznek el.”

“Amondó vagyok, egy város nem is város könyvesbolt nélkül. Lehet, hogy városnak hívja magát, de ha nincsen könyvesboltja, senkit nem tud átverni.”

“De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?De mit töröm magam? Mit alkalmazkodom,mint drága porcelánok között egy masztodon?S a maszkodon miért nem birok átlátni vagymit?Miért nem látok át, babám, a maszkodon?De nem panaszkodom.”

“Miért ne próbálhatnám föl a különféle életeket éppúgy, mint a ruhákat, hogy lássam, melyik illik rám és hozzám a legjobban?”

“Nen sajnáltam se a csapatot, se a többi szurkolót, csakis magamat sajnáltam, és most már tudom, hogy a futballbánat mindig ilyen. Amikor a csapatunk kikap a Wembleyben, a kollégáinkra vagy az osztálytársainkra gondolunk, akikkel hétfő reggel szembe kell néznünk, és az eufóriára, amelytől az élet megfosztott bennünket, és ilyenkor megfogadjuk, hogy soha az életben nem leszünk még egyszer ilyen sebezhetők.”